Üzletfejlesztési tréning

INNOVÁCIÓ ÉS MARKETING – VERSENY HELYETT SZÖVETSÉGBEN

Tisztelt Cégvezető!

A közelmúltban bajba került cégek általában két okból maradtak alul a piaci versenyben. Az első hiba az innováció háttérbe szorítása, és a marketingbe vetett túlzott bizalom. Az eredmény: egyre elavultabb termékpaletta, amelyet csak a folyamatosan dráguló reklám tart a felszínen. A második eset a túlzottan lelkes innovűció, amely fittyet hányva a piaci igényekre, öncélúan ontja a prototípusokat és az ötleteket. Remek dolgok jönnek így létre, de az ismeretlenség miatt nem hozzák meg a várt üzleti eredményt.

Az üzletfejlesztés feladata, hogy összekapcsolja a cég fejlesztéseit a piaci igényekkel. Komplex területről beszélhetünk, amely egyszerre kíván vezetői, értékesítési, marketing és projektmenedzsment ismereteket. Az Üzletfejlesztési tréningünkön elsajátíthatja azokat a módszereket, amelyek segítségével cégét a fejlődés útjára kormányozhatja. A 2 napos, mikrocsoportos, coachinggal kiegészített képzés során kidolgozhat egy olyan lépéssorozatot, amely 3 hónap után már mérhető eredményeket hoz.

Várjuk jelentkezését!

 

ÉRDEKLŐDJÖN A RÉSZLETEKÉRT E-MAILEN VAGY TELEFONON!

A tréning tematikája:

1. Nap:
  • Az üzletfejlesztés területei
  • Üzletfejlesztési módszerek
  • Az üzletfejlesztéssel foglalkozó munkatársak felkészítése
  • A fejlődés-orientált szervezet
2. Nap:
  • Értékesítési stratégiák
  • A jövő marketingstratégiái
  • Alkalmazott ügyfélszolgálat
  • A kitűzött célok megvalósítása

A tréningtől várható eredmények:

  • Az innovatív megoldások alkalmazásával piaci előnyhöz juthat,
  • Közös célok köré szervezheti a cég innovációs, az értékesítési és a marketingtevékenységét,
  • A belső konfliktusokkal küzdő céget egy megújult, fejlődés-orientált szervezetté alakíthatja!

A képzést a következő munkatársak részére ajánljuk:

  • Elsőszámú vezetőknek,
  • Üzletfejlesztési vezetőknek,
  • A cégek innovációért felelős munkatársainak,
  • Értékesítési, marketing és ügyfélszolgálati vezetőknek,
  • KKV-k tulajdonosainak.

Amiért érdemes minket választani...

  • Ügyfeleinkkel cégre és helyzetre szabott megoldásokat dolgozunk ki,
  • Mikrocsoportos képzéseket szervezünk,
  • A tréningek során ingyenes tanácsadást biztosítunk,
  • 25 éves felnőttképzési tapasztalattal rendelkezünk.

A tréning adatlapja

Tréning neveÜzletfejlesztési tréning
Tréning időpontjaelőzetes megbeszélés alapján
Képzési napok2 nap
Tréning helyszíneelőzetes megbeszélés alapján
Képzési idődélelőtt 9.30-tól délután 16.00-ig
TrénerKovács Tünde
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusaoklevél
Részvételi díj 168.000,- Ft/fő + áfa *

* A részvételi díj magába foglalja az intenzív képzést, és a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat.

 
%

Kedvezmény

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik ugyanarra a képzési programra, akkor abban az esetben személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tréning részvételi díjából!

Lépjen kapcsolatba velünk!

A tréningről és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Kovács Tünde
oktatási igazgató
Telefon: +36 (30) 248-32-64
E-mail: tunde.kovacs@mspr.hu

Személyre szabott ajánlatunk

A fenti tréninget előzetes egyeztetés után one-to-one és a megrendelőhöz kihelyezett, csoportos formában (max. 12 fő) is megtartjuk. Lépjen kapcsolatba velünk!


Tetszik? Oszd meg másokkal is!


Korábbi tréning időpontok

Tréning neve Tréning
kezdete
Tréning
vége
Képzési
napok
Üzletfejlesztési tréning 2015-05-18 2015-05-19 2 nap