Fluktuáció-csökkentés, avagy az Y és Z generációs munkatársak fogadása és beilleszkedésének segítése a munkahelyen tréning

Tisztelt Cégvezető!

Az Y generáció tagjaival (akik 1980 és 1999 között születtek) a legtöbb cégnél már találkoztak, de lassanként a Z generáció első képviselői (1996 és 2007 között születettek) is megjelennek a munkaerőpiacon. Mindkét korosztály saját, csak rájuk jellemző tulajdonságokkal és jól leírható attitűddel rendelkezik, amelyekre a velük kapcsolatba kerülő vezetőknek is érdemes felkészülni, ha sikeres együttműködést szeretnének. Ezt a képzést azért dolgoztuk ki, hogy a vállalati szektorban segítsük a belépő, új kollégák fogadását és beilleszkedését.

A képzés elvégzése után a résztvevők tisztában lesznek az Y végi és Z generáció munkaköri készségeinek erősségével és fejlesztendő területeivel. A hallgatók megtanulják, hogy miként ismerjék fel az idősebb kollégákkal való együttműködés során kialakult zavarokat, s így segíteni tudják a kölcsönös elfogadást, illetve munkavégzést. A tréning után ismerni fogják azokat a vezetői módszereket, amelyek alkalmazásával a pályakezdő beosztottaikat képessé tehetik a szabálykövető, koncentrált, kitartó feladatteljesítésre. A résztvevők azt is tudni fogják, hogy a fiataloknál mely motivációs és ösztönzési formák hatékonyak.

Várjuk jelentkezését!

 

ÉRDEKLŐDJÖN A RÉSZLETEKÉRT E-MAILEN VAGY TELEFONON!

A tréning tematikája:

  • Melyek az Y és Z generációs munkavállalók erősségei és miért keltenek frusztrációt a cég többi munkatársában?
  • Az Y és Z generációs belépők fejlesztendő készségei és nehézségei a munkába lépés során
  • Generációs különbségek a munkahelyen, illetve az ebből adódó ellentétek megjelenési formái és kezelésük
  • Személyiségfüggő viselkedésformák az Y és Z generáció tagjainál
  • Vezetőként miként segítsük az Y és Z generációs munkavállalók belépését és beilleszkedését az új munkahelyi környezetbe?
  • Az Y és Z generációs munkavállalók készségeinek fejlesztése munkahelyi környezetben
  • Az esetleges sikertelenségekből fakadó feladás és menekülési szándék első jelei, illetve ezek semlegesítése az Y és Z generációs munkavállalók esetében
  • Motivációs és ösztönzési módszerek az Y és Z generáció tagjainál

A tréning során a hallgatók:

  • Megismerik a munkaerőpiacra frissen belépő fiatal generáció magatartásának jellegzetességeit,
  • Megtanulják, hogy miként segítség beilleszkedésüket a munka világába,
  • Olyan ismeretekhez jutnak, amelyek alkalmazásával növelhetik munkavállalóik cég iránti lojalitását.

A képzést a következő munkatársak részére ajánljuk:

  • Cégtulajdonosoknak,
  • HR-vezetőknek,
  • Mindenkinek, aki a munkája során vezetőként fiatal kollégákkal került kapcsolatba

Amiért érdemes minket választani...

  • Mikrocsoportos képzéseket szervezünk,
  • A tréningek során ingyenes tanácsadást biztosítunk,
  • Munkatársaink 25 éves felnőttképzési tapasztalattal rendelkeznek.

A tréning adatlapja

Tréning neveFluktuáció-csökkentés, avagy az Y és Z generációs munkatársak fogadása és beilleszkedésének segítése a munkahelyen tréning
Tréning időpontjaelőzetes megbeszélés alapján
Képzési napok2 nap
Tréning helyszíneelőzetes megbeszélés alapján
Képzési idődélelőtt 9.30-tól délután 16.00-ig
TrénerKovács Tünde
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusaoklevél
Részvételi díj 168.000,- Ft/fő + áfa *

* A részvételi díj magába foglalja az intenzív képzést, és a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat.

 
%

Kedvezmény

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik ugyanarra a képzési programra, akkor abban az esetben személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tréning részvételi díjából!

Lépjen kapcsolatba velünk!

A tréningről és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Kovács Tünde
oktatási igazgató
Telefon: +36 (30) 248-32-64
E-mail: tunde.kovacs@mspr.hu

Személyre szabott ajánlatunk

A fenti tréninget előzetes egyeztetés után one-to-one és a megrendelőhöz kihelyezett, csoportos formában (max. 12 fő) is megtartjuk. Lépjen kapcsolatba velünk!


Tetszik? Oszd meg másokkal is!


Korábbi tréning időpontok

Tréning neve Tréning
kezdete
Tréning
vége
Képzési
napok
Fluktuáció-csökkentés, avagy az Y és Z generációs munkatársak fogadása és beilleszkedésének segítése a munkahelyen tréning 2020-01-27 2020-01-28 2 nap
Fluktuáció-csökkentés, avagy az Y és Z generációs munkatársak fogadása és beilleszkedésének segítése a munkahelyen tréning 2018-11-19 2018-11-20 2 nap