Vállalati trénerképző tanfolyam

Vállalati trénerképző tanfolyam

Vállalati trénerképző tanfolyam Kovács Tündével a Tréningek a humánerőforrás fejlesztésben című könyv írójával

Tisztelt Cégvezető!

Képzési feladatok szinte minden cégnél jelentkeznek: ide tartozik az új munkatársak betanítása, a beosztottak továbbképzése vagy a vevők megtanítása a termék használatára. A trénerképző tréning célja, hogy a résztvevők megtanulhassák, miként tartsanak tréning típusú vállalati képzéseket. Ha a feladattal megbízott munkatársak az átadni kívánt tudás mellett tréneri, képzési ismeretekkel és rutinnal is rendelkeznek, akkor a feladatukat hatékonyabban és gyorsabban láthatják el.

A Vállalati trénerképző tanfolyam résztvevői a képzés során a szükséges előadói és tréneri ismeretek mellett a tréningek megtartásához szükséges gyakorlatot is megszerzik. A hallgatók a tanfolyam elvégzése után képessé válnak rá, hogy saját tananyagot dolgozzanak ki és önálló tréningeket tartsanak. A tanfolyam összesen 3x2 napot vesz igénybe, a képzés elvégzését pedig oklevéllel tanúsítjuk.

Várjuk jelentkezését!


A tanfolyam moduljai

Modulok Modul címe Képzési napok
1. modul Tréningmódszertan tréning 2 nap
2. modul Előadói és prezentációs készségfejlesztés tréning 2 nap
3. modul Tréneri gyakorlat tréning 2 nap

ÉRDEKLŐDJÖN A RÉSZLETEKÉRT E-MAILEN VAGY TELEFONON!

Részletes tematikák:

Tréningmódszertan
  • A tanulási folyamat jellemzői és fázisai
  • A csoportok vezetéséhez szükséges pszichológiai ismeretek
  • A képzés célfüggő felépítése és tananyag-készítés
  • Az elmélet és a gyakorlat aránya a képzésen belül
  • Könnyen követhető óravázlat készítése
  • A gyakorlatok tervezése és levezetése
  • A gyakorlatok elemzésének és értékelésének módszerei és szempontjai
  • Csoportdinamikai sajátosságok a tréningcsoportokban
  • A képzésben résztvevő hallgatók ellenállásának fajtái és azok kezelése
Előadó prezentációs készségfejlesztés
  • Hogyan tegyük a képzést színessé és élvezetessé?
  • Az oktató személyiségének hatása és varázsa
  • Mikor és hogyan rögtönözzünk?
  • Az elmélet hatékony átadása
  • Szemléltetés módjai
  • Gyakorlatok vezetése
  • Gyakorlatok korrigálása, értékelése felnőtt résztvevők esetében
  • Az előadói teljesítményt csökkentő gátlások feloldása
  • Az oktatót érő stresszhatások kezelése
Tréneri gyakorlat
  • A tréning megnyitása az alábbiak szerint:
    • a hallgatók ráhangolása a tréningre
    • a csoportkohézió és a csoportdinamika elindítása
    • a tréning céljának és tartalmának bemutatása
    • a tréningre vonatkozó hallgatói célok kitűzése
  • Foglalkozások vezetése az alábbiak szerint:
    • az elméleti ismeretek átadása
    • az elmélettel összefüggő gyakorlatok összeállítása és vezetése
    • a gyakorlatok elemzése és értékelése
  • A tréning lezárása az alábbiak szerint:
    • a megszerzett ismeretek megerősítése
    • a tanultak gyakorlatba való beültetése
    • az érzelmi töltés felhasználása a szerzett ismeretek és készségek tréning utáni alkalmazására

A tanfolyam során a hallgatók:

  • Elsajátítják, a munkaköri tréningek vezetésének módszereit,
  • Fejlesztik előadói és prezentációs készségüket,
  • Kialakítják a személyiségüknek legmegfelelőbb oktatói stílust.

A képzést a következő munkatársak részére ajánljuk:

  • Munkahelyi oktatóknak és trénereknek
  • HR fejlesztés területén dolgozó munkatársaknak
  • Külső ügyfelek betanítását végző szakembereknek
  • Mindenkinek, aki vezetőként részt vesz a munkatársak betanításában, mentorállásában, továbbképzésben.

Amiért érdemes minket választani...

  • Kiscsoportos képzéseket szervezünk,
  • A képzések során ingyenes konzultációt biztosítunk,
  • Munkatársaink 25 éves felnőttképzési tapasztalattal rendelkeznek.

A tanfolyam adatlapja

Tanfolyam neveVállalati trénerképző tanfolyam
Tanfolyam időpontjaelőzetes megbeszélés alapján
Tanfolyam időtartama6+1 nap
Tanfolyam helyszíneelőzetes megbeszélés alapján
Képzési idődélelőtt 9.30-tól délután 16.00-ig
ProgramvezetőKovács Tünde
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusaoklevél
Részvételi díj 386.000,- Ft/fő + áfa *

* A részvételi díj magába foglalja az intenzív képzést, és a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat.

 
%

Kedvezmény

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik ugyanarra a képzési programra, akkor abban az esetben személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tanfolyam részvételi díjából!

Lépjen kapcsolatba velünk!

A tanfolyamról és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Kovács Tünde
oktatási igazgató
Telefon: +36 (30) 248-32-64
E-mail: tunde.kovacs@mspr.hu

Személyre szabott ajánlatunk

A fenti tanfolyamot előzetes egyeztetés után one-to-one és a megrendelőhöz kihelyezett, csoportos formában (max. 12 fő) is megtartjuk. Lépjen kapcsolatba velünk!


Tetszik? Oszd meg másokkal is!


Korábbi tanfolyam időpontok

Tanfolyam neve Tanfolyam
kezdete
Tanfolyam
vége
Képzési
napok
Vállalati trénerképző tanfolyam 2021-05-17 2021-07-13 6+1 nap