Értékesítési vezetői tanfolyam

Értékesítési vezetői tanfolyam

Értékesítési vezetői tanfolyam Kovács Tündével, a Professzionális értékesítés c. könyv társszerzőjével

Tisztelt Cégvezető!

Tapasztalataink szerint az értékesítési csoportok vezetése és a munkatársak motiválása egyre nagyobb kihívást jelent a cégek számára. A képzésen megszerzett ismeretek birtokában a résztvevő eredményesen fogja tudni motiválni meglévő munkatársait, valamint új kollégáit felkészíteni a rájuk váró feladatokra. A hallgató megismeri azokat a lehetőségeket, amelyek alkalmazásával növelheti beosztottai teljesítményét és a cég iránti lojalitását. A képzésen elsajátított módszerek alkalmazásával csökkentheti a fluktuációt is, hiszen az országosan jelentkező munkaerőhiány ezen a területen is érezteti hatását.

A képzés során a programvezető tréner, Kovács Tünde minden hallgató részére személyre szabott konzultációs lehetőséget biztosít, amelyben 25 év tapasztalata segíti. A tanfolyam során alkalmazott képzési módszerről szóló rövid ismertető itt található.

Várjuk jelentkezését!


A tanfolyam moduljai

Modulok Modul címe Képzési napok
1. modul Értékesítési csoportok létrehozása, működtetése és fejlesztése tréning 2 nap
2. modul Munkatársak motiválása tréning 2 nap
3. modul Csoportvezetői technikák tréning 2 nap

ÉRDEKLŐDJÖN A RÉSZLETEKÉRT E-MAILEN VAGY TELEFONON!

Részletes tematikák:

Értékesítési csoportok létrehozása és fejlesztése
  • Az értékesítés személyi feltételeinek kialakítása (vezetői feladatok)
  • Új munkatársak felvétele: pályáztatás, pályázatok szűrése, felvételi interjúk lefolytatása
  • Új munkatársak felkészítése az értékesítésre
  • Lélektani ismeretek és ezek alkalmazása értékesítési vezetőként
  • A csapatlégkör kialakítása
  • A célorientált értékesítési tevékenység vezetése és irányítása
  • Az értékesítési csoport és az egyes értékesítők céljainak kialakítása (terv formájában)
  • Az értékesítők motiválásának lehetőségei
  • Az egyéni és csoportos ösztönzés, valamint ezek kombinációja a javadalmazás során
  • Az egyéni és csoportos teljesítmény mérése és értékelése
Munkatársak motiválása
  • Az egyén teljesítménymérése a csapaton belül
  • A motiváció hatása a teljesítményre
  • Mi határozza meg a kollégák eredményességét?
  • A várható eredményesség előrejelzése
  • A vezető szerepe a motiváció fenntartásában
  • Személyiségfüggő motivációs stratégiák
  • Az egyéni és kollegiális szükségletek kielégítése (a csere-elmélet alapján)
  • A szervezeti kultúra szerepe a motiválásban
  • A demotiváció első jelei és megfékezése
  • A kiégés első jelei és megelőzésének módszerei
Csoportvezetői technikák
  • A csoportmunka, mint hatékonyságjavító eszköz
  • Hogyan alakul ki a csoportmunka?
  • A csapatmunka megszervezése és irányítása,
  • Mitől válik egy csoport csapattá?
  • A csapatszellem kialakítása és fenntartása,
  • Az együttműködés hajtó- és fékezőerői,
  • A vezető helye a csapatban,
  • Az egyéniségek szerepe a csapatban,
  • Miként oldjuk meg a csapatmunka során fellépő problémákat?
  • Mitől függ a csapat teljesítménye?

A tanfolyam során a hallgatók:

  • Megtanulják, hogy miként alakítsanak ki és működtessenek értékesítési csoportokat,
  • Új módszereket sajátítanak el a kollégák motiválására,
  • Olyan ismeretekhez jutnak, amelyek alkalmazásával hosszútávon is növelhetik cégük vagyonát és bevételeit.

A képzést a következő munkatársak részére ajánljuk:

  • Cégtulajdonosoknak,
  • Értékesítési vezetőknek,
  • Mindenkinek, aki vezetőként részt vesz az értékesítésben.

Amiért érdemes minket választani...

  • Kiscsoportos képzéseket szervezünk,
  • A képzések során ingyenes konzultációt biztosítunk,
  • Munkatársaink 25 éves felnőttképzési tapasztalattal rendelkeznek.

A tanfolyam adatlapja

Tanfolyam neveÉrtékesítési vezetői tanfolyam
Tanfolyam időpontjaelőzetes megbeszélés alapján
Tanfolyam időtartama6+1 nap
Tanfolyam helyszíneelőzetes megbeszélés alapján
Képzési idődélelőtt 9.30-tól délután 16.00-ig
ProgramvezetőKovács Tünde
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusaoklevél
Részvételi díj 386.000,- Ft/fő + áfa *

* A részvételi díj magába foglalja az intenzív képzést, és a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat.

 
%

Kedvezmény

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik ugyanarra a képzési programra, akkor abban az esetben személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tanfolyam részvételi díjából!

Lépjen kapcsolatba velünk!

A tanfolyamról és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Kovács Tünde
oktatási igazgató
Telefon: +36 (30) 248-32-64
E-mail: tunde.kovacs@mspr.hu

Személyre szabott ajánlatunk

A fenti tanfolyamot előzetes egyeztetés után one-to-one és a megrendelőhöz kihelyezett, csoportos formában (max. 12 fő) is megtartjuk. Lépjen kapcsolatba velünk!


Tetszik? Oszd meg másokkal is!


Korábbi tanfolyam időpontok

Tanfolyam neve Tanfolyam
kezdete
Tanfolyam
vége
Képzési
napok
Értékesítési vezetői tanfolyam 2022-09-05 2022-12-07 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2022-05-02 2022-07-20 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2022-01-31 2022-05-12 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2021-09-06 2021-12-10 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2021-05-03 2021-07-21 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2021-02-08 2021-05-12 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2020-09-10 2020-12-16 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2020-02-03 2020-05-15 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2019-10-28 2019-12-10 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2019-04-12 2019-07-01 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2019-01-24 2019-04-01 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2018-09-13 2018-12-01 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2018-04-16 2018-06-29 6+1 nap
Értékesítési vezetői tanfolyam 2018-02-05 2018-05-02 6+1 nap